Szentesi Vendégszeretet Egyesület

Népzenei hagyományok

Ízelítő Szentes népzenei múltjából

 

2003. nov. 8-án a tér avatásakor készült ez egykori szentesi népzenészek mai képviselőivel. Közülük "csak" a klarinétos - Szabó Csaba - a szentesi születésű.

Az egykori, Szentesen 1898. december 19-én kelt képeslapon tekerő („nyenyere”), pikula (esz klarinét), duda hangszerekkel népzenészek láthatók.

A 19-20. században a szentesi és Szentes környéki (pl. Szegvár, Derekegyház, Fábiánsebestyén, Csongrád – Bokros, Tiszaalpár) tanyák népe számára ők és társaik (pl. citerások, tamburások) szolgáltattak muzsikát a padkaporos bálok, lakodalmak, névesték, munkaalkalmakat bezáró mulatságok (pl. kukoricafosztás, disznótorok) stb. idején. Autentikus zenélésük értékét jelzi, hogy a szentesi és a szegvári tekerősöktől 1906-ban és 1908-ban Bartók Béla gyűjtött népzenét. További jelentős események,

– hogy a Vikár Béla által elsőként használt fonográfot 1896. január 19-én először Szentesen mutatták be,

– ill. az 1939. április 20-i vásár idején Szentesen meghallgatásra várták  népzenei gyűjtés céljából a helyi és a környékbeli tekerősöket. Az ekkor megjelent kb. 40 fő között volt pl. Szenyéri Dániel, Virágos Sándor, Balla István, Kiss József, Maszlag Józsefné is. A felsoroltak közül az utóbbi 3 fővel 1939. Pünkösdje után az un. Pátria-felvételek részére Budapesten a Magyar Rádióban hangfelvétel készült Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László irányítása mellett.

A szentesi és Szentes környéki népzenészek emlékére Szentesen a Kígyó és a Könyök utcák találkozásánál 2003. november 8-án került felavatására a Népzenészek tere. Az avatáskor megjelent muzsikusokról készült fényképen Balla Tibor (tekerő, Kunszentmárton), Istvánfy Balázs (duda, Bp.), Karikóné Puskás Gabriella (tekerő, Szentes), Mátó Mátyás (tárogató, Apátfalva), Szabó Csaba (klarinét, Szentes) látható.

A 2009. 07. 09-i fotón a Ki játszik ilyet? népi játék, néptánc és népzene tábor résztvevői láthatók balról jobbra Hatvani Ferenc, Balla Tibor, Bánfi Dávid és Bánfi Ádám tiszaalpári fiatalok.

A szentesi népzenészekről, hangszerkészítőkről, néptáncos múltról bővebben olvashatnak Hankó Györgyné Paksi Márta: Szentes és környéke népzenéje és néptánca a XX. században című könyvében, melyet hangzómelléklet CD / magnetofonkazetta egészít ki.

A kiadvány korlátozott példányban kapható a szerzőnél. Elérhetőségei: +36 06 30 317 70 94 ill. zoldag2011@gmail.com.

Összeállította: Hankó Györgyné

 

a 2009. évi Ki játszik ilyet? táborzárón készült. Balla Tibor tiszaalpári tanítványaival látható rajta.

 

Balla Tibor és Hankó Gergely muzsikálnak a Népzenei szimpózium c. rendezvényen 1999. áprilisában a Klauzál Gábort Általános Iskola előterében.

 

Az egykori szentesi képeslap a Népzenészek tere emlékkövén is látható a Sportcsarnok mögött (Kígyó és Könyök utcák találkozásánál).

 

A képen látható kb. 100 éves volt tekerőre 2000 körül, Hankó Györgyné gyűjtései során akadt rá, amit 2003 - 2006 között Szerényi Béla felújított. Megszólaltatható, de "rendszeresen" muzsikálni nem lehet rajta.